Nem szoktam sűrűn zöldségeshez járni, pedig sokszor igen finom zöldséget, gyümölcsöt lehet kapni, méghozzá jó áron, ám érdemes odafigyelni a cseles árusokra. Egyik jól bevált technikájuk a vevő figyelmének elterelése méghozzá nem kispályás módon.
 Egy-egy ilyen helyen főleg kezdő "alkuszként" könnyen hihetnénk azt hogy a lenéző magatartás, a gesztikulálás és figyelemfelkeltő viselkedés egyenesen nekünk szól esetleg jóhiszemű vásárlóként gondolhatnánk arra is hogy "szegény" árusnak így kell viselkednie, dehát ezen a környéken...Na de menjünk csak tovább. Árusunk csak nem akarja abbahagyni a felénk tanúsított már-már tényleg egyenesen ostobának minősítő megjegyzéseit és viselkedését. "No de mindegy ha már itt vagyok, és különben is olyan szépek az eprek, úgyse jövök ide többet"- gondolhatnánk. Végül azt vesszük észre hogy nem a kellő mennyiségű áruval, könnyebb pénztárcával távozunk. Persze ezt már csak a buszon vesszük észre, hiszen egész idáig azon gondolkodtunk, hogy vajon mi baja lehetett árusunknak "talán megsütötte a fejét a nap?" Sajnos a válasz ennél sokkal ésszerűbb és valójában egy jól kitervelt technikáról van szó.
 Ha mindenféleképpen zöldségesnél akarunk vásárolni, de nem maradt sok időnk bevásárolni és egy ilyen, esetleg ehhez hasonló helyet fognánk ki, mindenképpen legyünk tisztában azzal, hogy mi vagyunk a vevő, miért milyen céllal mentünk, ugyanannyi jogunk van-e mint neki és ha a válasz igen akkor vagy átnézünk a túloldalra ahol már egy kedves néni pakolja a frissen szedett őszibarackot vagy győztesként kerülünk ki jól megpakolt táskával és pénztárcával.amelie1.jpg

Először arra gondoltam, hogy valami jó kis utazós témát fogok választani. Ki ne szeretne elmenni mondjuk a Maldív szigetekre?
Aztán meggondoltam magam. Bizonyára sokakat érint nem csak családban, ha az utcán járunk kelünk vagy nem is kell messzire mennünk. Épp amikor gondolunk valakire, valamire.
Szeretnénk valamit elérni csak ott valami úgy szúr. Én azt mondom fordíts neki hátat vagy kerüld meg de előbb utóbb szembe kell nézned vele. Na de amiről szeretnék beszélni az tulajdonképpen maga a megértés. Ez nem valami szent beszéd amit nekünk be kéne tartani, de valószínűleg sokkal jobb kapcsolatokat tudunk fenntartani ha pl. ahelyett hogy saját álláspontunkat szajkóznánk odafigyelünk a másikra, meghallgatjuk és megértjük az ő helyzetét is. Én pl. így szoktam elhárítani a negatív feltételezéseket és valótlan kritikákat és az esetek 99%-ban bebizonyosodik hogy valóban az illetőnek épp csak annyi negatív tapasztalata volt, hogy valószínűleg csak épp nem nyitott mifelénk.
Türelem és megértés. Ez azt hiszem mindenkinél más hiszen mindannyian más és más szinteken létezünk más és más feladatokkal, de biztos mi is szívesen segítünk akár a hosszú távú kapcsolatainkban, ugyanakkor lehet hogy van bennünk egyfajta félelem hogy "na de mi van ha átraggassza rám is a problémáját" és ezt teljes mértékben megtudom érteni.
De biztos velünk is volt ilyen. Hányszor izgultunk mikor egy új munkahelyre mentünk "biztos gorombák lesznek a kollégák" vagy "na jó de eddig nem adták oda a fizetésem most sem fogják" és végül kiderült, hogy félelmünk teljesen alaptalan volt. Ehhez a részhez mára ennyit, addig is útravalóul:



 

Fornetti 2012.05.18. 18:01

Mi lenne ha...?

 

Ha itt a nyár akkor Family Frost

Milyen lenne az élet ha az ötödik elemhez hasonlóan házhoz jönne az étel, egy nem feltétlen kínaitól kérhetnénk az ablakunkból és még repül is?

 

Fornetti 2012.05.17. 13:29

A pénzfa

Mondhatnánk úgyis hogy nem jártak messze az "igazságtól"

2 komment

Címkék: pénz pénzfa

Kedves bloggerek és nem bloggerek!

Egy olyan témáról szeretnék most beszélni, amit talán kevesen tudnak ismernek, de azért reméljük egyre többen.
Hogy és miképpen szeressük párunkat?
Azt hiszem erre rengeteg válasz megfordult a fejekben azonban fontos tudnunk értenünk, hogy párunk mire is vágyik VALÓJÁBAN.
Bizonyára sokak párkapcsolatában előfordult már, hogy úgy éreztük mi mindent megtettünk a kapcsolat érdekében párunk mégsem örül. Pl.: Vettünk neki egy klassz topot mégis azzal nyaggat hogy vigyem le a szemetet. Mi lehet a baj?
A kérdés teljes mértékben jogos és valószínűleg egyik fél sem hibás, valószínűleg nem ismerik egymás szeretetnyelvét.
Szeretetnyelvét? Na de hát eddig azt hittem, hogy elég ha kedves szavakat mondok neki vagy elviszem egy meghitt vacsorára. Egyáltalán mi az hogy nyelv? Ezentúl kínaul becézzem?
Nem, csupán arról van szó, hogy párunk nem biztos hogy pont annak örül amiért mi majd kiugrunk a bőrünkből esetleg egy hétig "feltöltve" érezzük magunkat.
És nem véletlenül mondom azt, hogy feltöltve. A kutatások és tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy mindenkinek van egy szeretettankja ami alapvetően ötféle "üzemanyagból" tálpálkozik. Ez az 5 szeretetnyelv amit alapvetően használhatunk ha éppen egy párkapcsolatban vagyunk, vagy éppen nem vagyunk! De erre majd később kitérek.
"Hogyan is kezdjek hozzá?" Először is fontos kiderítenünk, hogy másik felünk mire "reagál" és mire lehet hogy alig vagy egyáltalán nem. Mondok egy példát! Te elmosogattál aznap este sőt még egy virágot is tettél az asztalára (ha férfi vagy) barátnőd/ feleséged pedig kissé lebiggyesztett ajakkal azt mondja "Ölelj meg!". Dehát most mosogattam el, szedtem virágot mi kell még?
Mielőtt azt gondolnád itt a vég biztos kihasznál, nem értékeli a munkád figyelj rám!
Milyen volt a kapcsolatotok mikor megismerkedtetek az első hetekben hónapokban? Ugye nem biztos hogy éjt nappallá téve mosogattál vagy igen? Lehet, hogy igen a kérdés csak az mi volt amivel igazán megtudtad hódítani. Sugárzott az arca mikor azt mondtad jó a frizurád? Majdnem szárnyalt mikor megfogtad a kezét? Vagy most azt mondod dehogy! Tudod hogy ki volt virulva mikor együtt piknikeztünk és hosszasan beszélgettünk?
Teljesen jogos és egyet is kell hogy értsek veled, de ugye milyen egyszerű kis lépések voltak mégis mennyit jelentettek?
Hát akkor rajta derítsd ki mi a párod szeretetnyelve! Azért ne feledkezz meg magadról sem. Lehet, hogy egész könnyen fog menni ez a kis expedíció lehet hosszabb időt vesz igénybe de hosszú távon egész biztosan megéri. Csinálhatjátok együtt is van külön-külön, esetleg titokban meglepetésszerűen, de azért előbb utóbb mindenképp áruld el mi volt amivel újra felélesztetted a kapcsolatot és azt is hogy neked mi a fontos hiszen párod csak így tudja megadni ami neked jár.
Tehát az 5 szeretetnyelv mégegyszer:
1.Pár kedves szó-elismerő szavak
2.Minőségi együtt töltött idő
3.Ajándékozás
4.Figyelmesség-szívességek
5.Testi kontaktus (nem feltétlen szex)

Jó felfedezést és sikerekben gazdag tartalmas párkapcsolatot kívánok neked/nektek!
Ja és ígértem valamit igaz?
Lehet, hogy épp nem vagy párkapcsolatban de nézz körül hány ismerősöd van és épp nehéz korszakát éli. Tudod "nem működik a Tv", "a kiskutyámnak fáj a lába", de lehet hogy épp nehéz anyagi gondjai vannak. Biztos nekik is jól esne egy pár kedves szó vagy egy apró figyelmesség. Édesanyádra gondoltál mostanában? Rajta keresd meg őket!
Igen előfordulhat, hogy több kört kell menned, de tudd hogy nem a te hibád sőt!
Lehet hogy az ő szeretettankja annyira üres vagy éppen annyira tele van, hogy fel sem veszi, fel sem tűnik. Az is lehet, hogy pont te vagy ezzel így. Mindenesetre döntsd el hogy ki vagy kik fontosak számodra és ha odafigyelsz és kicsit "dolgozol" érte a hatás nem marad el.

Ajánlott irodalom:Gary Chapman-A szerelem pszichológiája-Avagy mi történik a szerelemmel a házasság után, hogyan vigyázzunk rá hogy ne fakuljon ki az együttlét hosszú évtizedei alatt sem


 

Jade
Holdkő
Rubin
Zafír
Moldavit

jáde.jpgA Jade az egyik legismertebb és legkedveltebb ásvány. A nyugalom, a kedvesség, szeretet hordozóköve. A szívcsakra kiegyensúlyozója. Enyhíti a csípő- és veseproblémákat. Elősegíti a termékenységet és megkönnyíti a szülést. Általánosságban derűt és békét hoz életünkbe, könnyen lehetünk szerencsések, új barátságokat köthetünk. Vonzza a hűséget és védelmet nyújt a hosszú utazásokon.

holdko.jpgSzintén sokan kedvelik a Holdkő ásványt hiszen nyugtató és önuralomjavító hatással bír. Gyakran teszik ivóvízbe, de mielőtt megisszák hagyják hogy az ásvány néhány órán át feltöltse a vizet. Így használják fel orvosságként az álmatlanság leküzdésére is.

A Malamalachit.jpegchitot gyakran alkalmazzák cukorbetegség kezelésében, közvetlenül a hasra helyezendő. Megyfigyelték a jótékony hatását a földsugárzások enyhítésében és erősíti az immunrendszerünket. A napfonat- és torokcsakrát tölti fel pozitív energiával, elősegíti a pszichikus fejlődést.

Igen hrubin.jpgasznos kő a Rubin. Miközben összegyűjti, felerősíti az energiákat elősegíti és serkenti a szellemi koncentrációt. Hatással van a nyirokmirigyekre, a méreganyagok kiürülnek a testből. Védi a tudatalattit a pszichikai támadások ellen. Tökéletes védőkő.

A Zafzafír_2.jpgír egyszóval a bölcsesség köve. Összehangolja a csakrákat, megszünteti az energiaelekadásokat és még a művészi kreatívitásunkat is növelhetjük vele. Serkenti a torokcsakrát, elősegíti az együttérzésünket és megértésünket.

moldavit.jpg

Végül de nem utolsósorban egy univerzális kőről a Moldavitról. A cseh köztársaság területén járunk 14,8 millió évvel ezelőtt mikoris egy meteorit csapódik a földbe. Magas rezgésszáma miatt képes feloldani mind a 7 csakrában az elakadásokat. Felgyorsítja spirituális fejlődésünket és segítségével hamarabb rátalálunk belső utunkra.

Egészen fantasztikus látni mennyit változott a szépségipar illetve a kozmetikumok.

De menjünk csak vissza egy kicsit az időben ugye bizonyára mindenki emlékszik azokra a jól bevált trükkökre amiket nagyanyáinktól hallottunk. Ők egyszerű zsiradékot használtak száraz bőr ellen vagy hajpakolásként tojást. És akkor pillantsunk bele egy kicsit a szépségápolás világába annak változásaira és fejlődésére.

index.jpeg



Itt van pl. a L'oreál. A reklámokból már jól ismerjük de talán sokan nem is gondolnánk hogy idén júniusban lesz 103 éves.
1909-Eugéne Schueller az alapítója






Fornetti 2012.05.06. 16:24

Szerintem zöld

 Meleg, anyáknapja, üdülécsi csekk. Ezek a fogalmak jártak a fejemben....milyen jó idő lesz hétvégén....valami jó programot kéne szervezni anyáknapjára.....van még üdülési csekkünk!

 Szóval elkezdtem keresgélni az üdülési csekk elfogadóhelyeknél. Sétarepülés hmmm, bringóhintózás a Margitszigeten vagy egy kellemes ebéd valamelyik elegáns étteremben... Anyám fél a repüléstől, a bringóhintózás nem éri meg fél órára 1980 Ft-ért, anyám kérése "nem akarok puccos étterembe menni, inkább igyunk meg egy kávét vagy teát valahol". Milyen igaza van én is szívesebben mennék egy cukrászdába vagy egy jó kis teázóba.

 Közben már a reggeli illata érződik a konyhából. Sajtos krumplis pogácsa. Apám szervírozza a frissen szedett rózsa mellé. Hmmm tulajdonképpen étterem megoldva.

Na de vissza az újonnan szerzett úticélunkhoz. Kávézókból, teázókból nincs is hiány ha pl. igazi belvárosi hangulatra vágyunk,  de itt vannak a retro kávézók is sőt egészen különleges zenés, stand up-os helyek is. Mi mégis valami meghitt, családias, végre együtt vagyunk típusú programhelyszínben gondolkodtunk. Egy darabig azt hittem ez csak az én fejemben létezhet így. Mikoris végre rábukkantam 2 ígéretes helyre, az egyik a már többször emlegetett Zöld40390.jpg Teknős Barlangja teázó -korábban már hallottam valamelyik ismerősömtől- a belvárosban. Na ez egy igazi felhőtlen időtöltést nyújt, indiánzenével és indiánokkal. Egyéni kérésre pedig külön egyiptomi, buddha, western különtermekkel. Miért nincs ilyen több a városban? Szintén hasonló a Dzsungel k772.jpgávézó és étterem. A kalóz, szavanna, óceán és dzsungel helyszíneken elfogyaszthatunk egy menüt vagy ételkülönlegességet zöld dzsungelnövényekkel átszőtt vagy éppen hajóbelső légterében. Megnézvén a honlapot telefonos segítség után kiderül, hogy sajnos egyik helyen sem fogadnak el üdülési csekket.

 

Fél napos keresgélés és utánajárás után végül, úgy döntünk lekéne"porolni" tetris tudásunkat, így egy jópár 2 player "csaták" után jóllakva, a Tv-ből térhajtómű destabilizálódás és csillagidő szűrődnek.... édesanyám mélyen alszik.

little-big-planet-tetris.jpg

süti beállítások módosítása